Primadonnák és ellenszereik

 Mielőtt - egyelőre - búcsúzom ettől a blogtól, eszembe jutott, hogy tök jól tudom két képpel szemléltetni, miként viszonyul egymáshoz a nyers harag és annak kiérlelt, finomított változata - a gyász. A nyers harag lángol és pusztít - ha csak gondolatban is: Forrás: Facebook A jól kiérlelt, gyásszá szelídült harag ezzel szemben sok, sok mécses a meghiúsult lehetőségek emlékére. Szép lehetett volna... ha az a volna ott nem lett volna. Ez az én gondolatom Mindenszentek idején. Forrás: kemma.hu

 Szóval. Eljutottunk odáig, hogy ad1. a sakál kommunikációs mód számomra énidegen, ad2. a sakál kommunikációs forma mérgezően beépült a magyar viselkedéskultúrába. Erre mit lépjek? Egyelőre azt tudom sziklaszilárdan, hogy mit nem szabad lépni. Pedig ez lenne a választott családom szemében a leginkább célravezető. --Nem szabad az érzelmi megadás, az érzelmi lustaság mocsarába süllyedni-- Bármennyire is ezt várná el - a "szent és szeretetteljes békesség" érdekében - a család, tudom: bennem csak belső meghasonlást okozna. Mit üzen ugyanis ez a fehér zászlós hozzáállás? "Istenkém, hát hagyjad a Sötét Primadonnát, hadd ámokfusson a hülye stílusával. Rúgjon bele, akibe akar, és annyiszor, ahányszor akarja. Másnap új nap kél, csak előre nézünk, estébé estébé." Na, ezt nem. Milyen családi dinamika az, ahol egyesek bármit megtehetnek, másokat pedig kisebb kihágásért - vagy akár teljesen ok nélkül - is leordítanak? Milyen szépen képezné le ez a modell a lassan autokráciává de...

 - Wow - törte meg a lenge tavaszi csendet német-amerikai barátnőm, akivel mindig összefutunk a MOMnál, ha errefelé jár. - That was somethin' else! Ez pár éve volt. Egy idióta kengyelfutó gyalogkakukk reccsent ránk hátulról, hogy útban vagyunk neki a parkban. Kétszer akadtunk így össze. Ha szolgalelkűen csak arrébb húzódunk előle - gondoltam én -, akkor  megint a bólogató jókislány szerepébe szorulok, vendégemmel együtt. Így hát mindkétszer beleállok. Hülye fasz. Jó hangosan, részletesen visszaszólok, jó adag minősítéssel meghintve mondandómat. A park mindenkié! Végre továbbáll, és látom, pár méterrel odébb egy békésen kocogó lányba is beleköt. Első, zsigeri reakcióm a büszkeség. Hogy nem hagytam magam. A 2. számú átmeneti sakál elégedetten vonyított a kommunikációs hullabűzben. Kavargott bennem az a rengeteg rossz emlék, amikor nem szóltam vissza és nem védtem meg magamat időben. Amikor fel lehetett engem rúgni. De most végre időben és fogaimat vicsorítva tudtam megtorolni eg...