Bejegyzések

Rekviem egy félénk primadonnáért (folyamatban)

 Az elején olyan érzésem volt, mintha az Ég küldte volna ezt a barátságot. Nem vagyok én könnyen barátkozó, se könnyen menedzselhető barát, de itt minden olyan természetes könnyedséggel alakult. Simogatta a lelkemet.  Amúgy is a késő kilencvenes-kora kétezres időszakot tartom számon a legfelhőtlenebb, idilli időszakként az életemben. Hódolhattam a hobbijaimnak, nem görnyesztett még a felnőttkor ezer terhe. És két hobbim - a Photoshop, meg egy kedvenc színész - váratlan ajándékként hozták ezt a kincset érő barátságot nekem. Még mindig emlékszem, hogy emlegettük valamelyik emblematikus, kart karba öltve ráérős tóparti sétánk közben, hogy mi együtt fogunk megöregedni. Mi mehetett félre? Miért? Mi ment ENNYIRE félre? Hogy gyűlhetett fel egy barátban ennyi kőkemény ítélkezés, engesztelhetetlen harag - és főleg mit keresett az egész folyamatban az anyja? (Utolsó leveleink során volt is egy olyan érzésem, hogy ezeket a leveleket nem is az én szeretett barátnőm írja, hanem az áskálódó...
Megjegyzés küldése
További információk

Gyász.évek neked, szomorúfűzzel

Kép
 ?    
Megjegyzés küldése
További információk

A billió forintos kérdés (0412)

  MILYEN ÉRZÉS,  DRÁGA EXBARÁTNÉM?😎  
Megjegyzés küldése
További információk

Gyász.nap

 Megint ülök a megejtő szépségű fényben. Itt tüsszögök a legtöbbet, mégis alig várom minden alkalommal, hogy itt lehessünk. Ünnepel minden, ha itt vagyunk: a főzés, az ölelkezés, a színek, az illatok. Még - ahogy vonakodva kénytelen vagyok elismerni - a gyász is ünnepel itt. A butus harag bölcsebb szülője, aki már ismeri az antitézis alkoholhoz hasonlatos fűtőereje helyett a szintézis szelíd melegét. Ettől persze a gyász még gyász marad. A Lányaim dühét soha nem érvényteleníteném, a külvilág annyi érzésemet érvénytelenítette életemben, hogy bőven sok volt.  De ez a varázslatos hely mintha minden érzést magától szintetizálna. A jót, a rosszat és a csúfat, mondhatnám. Mint ahogy puffogok néha csúnya és idegesítő állatokon, de a párom szelíden figyelmeztet, minden  állatra szükség van ezen a bolygón. Magamban a Nagylányom szeret e ponton közbeszólni, hogy emberre viszont nem, de a nagytesó már tudja: emberre is érvényes ez. Száz szónak is egy a vége, a mostani volt az utolsó...
Megjegyzés küldése
További információk

Némi vizuális szemléltetés

Kép
 Mielőtt - egyelőre - búcsúzom ettől a blogtól, eszembe jutott, hogy tök jól tudom két képpel szemléltetni, miként viszonyul egymáshoz a nyers harag és annak kiérlelt, finomított változata - a gyász. A nyers harag lángol és pusztít - ha csak gondolatban is: Forrás: Facebook A jól kiérlelt, gyásszá szelídült harag ezzel szemben sok, sok mécses a meghiúsult lehetőségek emlékére. Szép lehetett volna... ha az a volna ott nem lett volna. Ez az én gondolatom Mindenszentek idején. Forrás: kemma.hu
Megjegyzés küldése
További információk

0.3.9.: Sakáltalanító Szakszolgálat: stílusgyakorlatok

 Szóval. Eljutottunk odáig, hogy ad1. a sakál kommunikációs mód számomra énidegen, ad2. a sakál kommunikációs forma mérgezően beépült a magyar viselkedéskultúrába. Erre mit lépjek? Egyelőre azt tudom sziklaszilárdan, hogy mit nem szabad lépni. Pedig ez lenne a választott családom szemében a leginkább célravezető. --Nem szabad az érzelmi megadás, az érzelmi lustaság mocsarába süllyedni-- Bármennyire is ezt várná el - a "szent és szeretetteljes békesség" érdekében - a család, tudom: bennem csak belső meghasonlást okozna. Mit üzen ugyanis ez a fehér zászlós hozzáállás? "Istenkém, hát hagyjad a Sötét Primadonnát, hadd ámokfusson a hülye stílusával. Rúgjon bele, akibe akar, és annyiszor, ahányszor akarja. Másnap új nap kél, csak előre nézünk, estébé estébé." Na, ezt nem. Milyen családi dinamika az, ahol egyesek bármit megtehetnek, másokat pedig kisebb kihágásért - vagy akár teljesen ok nélkül - is leordítanak? Milyen szépen képezné le ez a modell a lassan autokráciává de...
Megjegyzés küldése
További információk

Sakáltalanító Szakszolgálat - történetpszichológiai háttérelemzés

 - Wow - törte meg a lenge tavaszi csendet német-amerikai barátnőm, akivel mindig összefutunk a MOMnál, ha errefelé jár. - That was somethin' else! Ez pár éve volt. Egy idióta kengyelfutó gyalogkakukk reccsent ránk hátulról, hogy útban vagyunk neki a parkban. Kétszer akadtunk így össze. Ha szolgalelkűen csak arrébb húzódunk előle - gondoltam én -, akkor  megint a bólogató jókislány szerepébe szorulok, vendégemmel együtt. Így hát mindkétszer beleállok. Hülye fasz. Jó hangosan, részletesen visszaszólok, jó adag minősítéssel meghintve mondandómat. A park mindenkié! Végre továbbáll, és látom, pár méterrel odébb egy békésen kocogó lányba is beleköt. Első, zsigeri reakcióm a büszkeség. Hogy nem hagytam magam. A 2. számú átmeneti sakál elégedetten vonyított a kommunikációs hullabűzben. Kavargott bennem az a rengeteg rossz emlék, amikor nem szóltam vissza és nem védtem meg magamat időben. Amikor fel lehetett engem rúgni. De most végre időben és fogaimat vicsorítva tudtam megtorolni eg...
Megjegyzés küldése
További információk