2. Szado-machiavellizmus: "Fekszel? Rúglak!"

Önkritikai kanyar jön. Felmerülhet a kérdés: Ha ennyi "primadonnám" volt/van, nem lehet, hogy simán nekik van igazuk? Jóllehet a stílusuk bunkó, de hátha meglátnak bennem valami univerzális rosszat?

Nem lehet. Olyan szerencsém van, hogy minden primadonnás válságomra jutott egy terápiás szakasz összesen három terapeutával. Egyikük sem finomkodott, velem is volt egy rakat tennivaló. De hogy sötét árnyék-agresszor lennék, erkölcstelen és - mi is volt még? - minősíthetetlen stílusú, valamint bölcsődés szinten állna a viselkedéskultúrám... nos, ezt egyikük sem állította. Annál gyakrabban került elő a projekció fogalma. 

Magyarán szólva, a sötét agresszorok kiválóan rám tudják önteni saját torzulásaik okozta rejtett frusztrációikat. Mint az a tekergő fejű, hányós kislány az Ördögűzőben. (Nem kizárt, hogy a primadonnákon is hivatásos ördögűző segítene, hozzájuk a pszichológus kevés.)

A másik ok, amiért nem tartom valószínűnek, hogy az én tornyomban lenne a hiba... nem más, mint a beteges hatalomvágy. Miután belső történéseik fölött nincs hatalmuk, a primadonnák démoni megszállottsággal keresik a külső (mások felett gyakorolt) hatalmat egész életükben. Ennek eléréséhez pedig ijesztő ösztönösséggel találják meg a legkülönfélébb eszközöket a hízelgéstől a pszichikus terrorig. Ezt a képességüket nevezik machiavellizmusnak. 

A mások felett fenntartott hatalom pedig sok-sok, évtizedeken át fenntartott energiát és taktikázást igényel. Nekem az ilyesmi sohasem ment jól. És bár a félénk primadonnámnak, politizálós előbújása során, volt pofája engem megvádolni manipulatív hajlammal, valójában éppen ő fedte fel ezzel a saját manipulatív hajlamát (éppen előbújása tényével és azzal a stílussal, amelyet megvillantott.) Iszonyú fájdalmat okozott pálfordulásával. Ez a seb egész életemen át velem marad, tudom. :(

De vissza a hatalomvágyhoz. A szadizmus ott csordogál bele a machiavellisztikus hatalomvágyba, hogy a primadonna kiszagolja: mikor és mivel ejtheti áldozatán a legnagyobb sebet. Mint a ragadozó. Egyszer végigfutott a hátamon a hideg, amikor a kicsit sötét primadonna úgy fogalmazott, hogy vannak "gyenge lelkű" emberek. Mennyire gonosz! 

Ennek a ragadozó-párhuzamnak mégis kiváló példája, hogy ő így gondolkodik. "Gyenge példány". A földön fekvő, a sebesült, a kiszolgáltatott periódusát élő. Ezekre moccannak rá a ragadozók, nem is a legerősebbet célozzák meg, naná hogy nem. Az sokkal több meló lenne.

Csak néhány példa erre: 

A félénk primadonna mikorra időzítette pálfordulását? Amikor épp gyászban voltam egy rettenetes betegkísérés és más nehézségek után.

A férfi primadonna mikor próbált meg egy egész tanári kar előtt bemocskolni? Amikor az ő megítélésüktől függött elméleti és gyakorlati sikerem. (Az egész tanári kar mellém állt... hoppá, ez a primadonna bukta a menetet.)

A sötét primadonna mikor rúgta belém a legnagyobbat? Amikor egy másik nehéz betegkísérés folyamatával küszködtem, szerettem életét féltettem, fogalmam sem volt (és sokáig az orvosoknak sem), mi a baja és mit hoz a holnap, és legnagyobb szükségem lett volna empátiára, megértésre.

És még egy kis színes, így a végére. Hogyan kommentálta a sötét primadonna, amikor azt meséltem: elvesztettem a munkámat? "Hát, az Isten nem ver bottal."

No komment.