4. Hisztrionikus szadizmus: Szólnál? LEÜVÖLTELEK!!

 Még egyszer kiemelem, a rend kedvéért: nem a kriminális szadzimusról, hanem annak mezei változatáról 

(everyday sadism) van szó.

„Olasz család!” szokta rikoltozni a sötét primadonnám, alátámasztandó, hogy miért csak üvöltve bír konfliktust kezelni. Hát, nem tudom. Nekem ez inkább egyszerű magyar bunkóság. Leüvölteni, lealázni mindenkit, amikor csak az ő kedve tartja. Ez amolyan turbó-góttabis színvonal. De mondjuk a Góth Tabi legalább befutotta a zenei karrierjét.

Ő az egyik a két családi primadonnám közül. A másik - na az is elég sötét hölgyike - az alapcsaládom anyai ágának mindennapjait keserítette egy hírhedt balhéja előtt. Azóta már nem járunk össze vele. Az ördög is sírva fogja elvinni szerintem.

A mostani sötét primadonna viszont a választott családomban pöffeszkedik (emlékszünk, mint örökös és teljhatalmú vezér). Volt nekünk egy gyerekkori vonalunk, emlékszem a szörnyű családjára - azok is szerettek alázni, lehülyézni engem, de én legalább csak a szomszéd kislány voltam. Volt kikhez hazamenni, szerető közegbe. Neki borzalmas lehetett ebben a légkörben felnőni, ezt a mintát eltanulni. 

Nagyon sajnálom, tiszta szívből szánom őt ezért. Továbbá javaslom ördögűző mielőbbi felkeresését.

Ha fellapoztad már a hisztrionikus személyiségzavar tüneteit, sanszos, hogy nem (feltétlenül) látod együtt a kifejezetten antiszociális, tehát "sötét" személyiségzavarokkal. Szóval az, hogy a sötét primadonnám könyörtelenül kivájja magának a környezete teljes figyelmét, hogy mindig ő a leghangosabb, hogy az érzelmei felszínesek és színpadiasak - nem teszik még őt szadistává. 

Hol végződik a hisztrionikus primadonna, és hol kezdődik a szadista? Egyébként is rugalmatlan viselkedés- és attitűdmintázatai közül abban, hogy rendszeresen és szívesen okoz fájdalmat másoknak. 

Nehéz erről írni. A választott közvetlen családi környezetemben kivétel nélkül mindenki lelkében megforgatta már egyszer-kétszer a tőrt. A családtagok pedig úgy érzik, nem vihetik kenyértörésre a dolgot, hiszen férjhez ment ebbe a családba. Ha a nagyfiú így szereti, akkor ezt tiszteletben kell tartaniuk. Innentől kezdődnek a dermedt csöndbe fagyott családi süteményezések (amíg a drágám befejezte a gyerekével való üvöltözést, például).

Miért nem tűnik vajon fel a sötét babának a visszahúzódó, csendes családi közeg? Miért lehet ilyen sikeres egy üvöltöző, maga körül kaszaboló kakukkfióka egy rendes-csendes családban? Hát, mert hagyják. Beletörődtek. Mert adott esetben hasznossá teszi magát, igen hatásosan villantja meg menedzseri, szervezői készségeit. Mert a nagyszülők egyébként nem láthatnák az (eddig) kizárólagos két unokát. Hát ilyenek vannak.

Valószínűleg én is a teperőgép némaságba dermedt közönsége, bábja lennék mai napig. Ám a jókislány helyét rég felváltotta bennem a nagyon későn lázadó, tapasztalatokra éhes kamasz (harmincas éveimben), majd az önismeretét erősítő, önazonos felnőtt. Megérkeztem felnőttkori szerepeimbe, és nem tűröm tovább a sötét szemétkedést, az üres szadizmust magam körül.