7. Ző-ző, nárciszmező / ző-ző, mérgező!

 A felületes szemlélőnek úgy tetszhet, hogy a blog leginkább csak a sötét primadonnámról szól. Pedig most jön még csak a java, az igazán érdekes - mondhatni "szexi" - téma: a nárcizmus. Ezzel aztán tényleg tele van a virtuális padlás! Csoportokat, YT-csatornákat, egész terápiás karriereket húznak fel aköré, hogy a "nárciszokkal" hogy kell kertészkedni.

A címet az a jelenet juttatta eszembe, amikor az Óz, a nagy varázslóban Dorka és Totó kutya meg a többiek egy hatalmas pipacsmezőre tévednek. Dorka és Totó, a két organikus lény, reagál is a pipacsok mérgező leheletére: elalszanak. A Madárijesztő és a Bádogember menti ki őket onnan. Tudhatott valamit Baum bácsi, amikor ez a jelenet kipattant az agyából! 

Mostanában a pipacsok helyét átvették a nárciszok, vagyis a nárcisztikus, önimádó emberek.

Régi motoros vagyok nárcisz-ügyben. Sokáig vergődtem egy dominánsan nárcisztikus ember hatása alatt. Szó szerint más kapcsolataimat hagytam elúszni az iránta érzett limerencia miatt. Lassú magamra ébredésem útját korábbi blogok szegélyezték.

Az már csak a sors fintora, hogy a nehéz időkben barátként, támaszként állt mellettem valaki, akiről később lehullt a lepel: ő pedig úgynevezett félénk nárcisztikus volt. A rutin meg az évek ráébresztettek, hogy vannak primadonnák, vannak sötét és gonosz emberek, vannak hatalomra éhes emberek - de mind közül a legszörnyűbb a félénk nárcisztikus. A következőkben ki fogom fejteni, hogy miért.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gyász.nap

 Megint ülök a megejtő szépségű fényben. Itt tüsszögök a legtöbbet, mégis alig várom minden alkalommal, hogy itt lehessünk. Ünnepel minden, ha itt vagyunk: a főzés, az ölelkezés, a színek, az illatok. Még - ahogy vonakodva kénytelen vagyok elismerni - a gyász is ünnepel itt. A butus harag bölcsebb szülője, aki már ismeri az antitézis alkoholhoz hasonlatos fűtőereje helyett a szintézis szelíd melegét. Ettől persze a gyász még gyász marad. A Lányaim dühét soha nem érvényteleníteném, a külvilág annyi érzésemet érvénytelenítette életemben, hogy bőven sok volt.  De ez a varázslatos hely mintha minden érzést magától szintetizálna. A jót, a rosszat és a csúfat, mondhatnám. Mint ahogy puffogok néha csúnya és idegesítő állatokon, de a párom szelíden figyelmeztet, minden  állatra szükség van ezen a bolygón. Magamban a Nagylányom szeret e ponton közbeszólni, hogy emberre viszont nem, de a nagytesó már tudja: emberre is érvényes ez. Száz szónak is egy a vége, a mostani volt az utolsó...
További információk

Prima primissima

 Kedves Olvasóm! Sok szeretettel üdvözöllek, ámde... mi hozott vajon ide téged? Tiszta kíváncsiság? Nosztalgiával elegy kísértés? -- Az semmi. De mi hozott ide engem?  Oké, maradjunk egyelőre nálad. Bizonyára információra vágysz egy kevéssé feltárt téma kapcsán. Prima primissima, ez valami tévés műsoros díj, mondhatnád. Miért kell erről blogot indítani? Avagy: mi a hírértéke, vázze? Nos, az én díjam egészen másmilyen. Nem a művészet vagy a tudomány, a sportélet kiemelkedő figuráinak szentelem tollam reflektorfényét. (Meg hát amúgy is furcsa szerkezete kezd lenni ezeknek a publikus díjaknak.) Az én díjaim kizárólag az intenzív-negatív irányba folynak. Magyarán szólva, olyan embereknek ítélem a díjaimat, akik megkeserítették és megkeserítik az életemet.  Szoktuk azzal hitegetni magunkat és megfényezni egónkat, hogy egyediek vagyunk. Minket aztán ne vegyenek egy kalap alá senkivel! Pedig micsoda tévedés ez. Típusok, információcsomagok vagyunk csupán. Így tehát adja magát a l...
További információk