N+N=H

 Ha például én lennék a számomra ideális görög pasi, milyen is lenne a H? Halkan susogó; olajbarna bőrömet könnyedén puszilgató. Őrá meg olyan tutajosan bronzos színeket csókolt a természet, hogy ilyenek csak túltolt filterekkel, illetve mediterrán régiókban élve láthatók. Hideg-melegen sima, mégis kéjesen borzol, ahogy megérint. Kissé a pókhálók gyógyerejű selyméhez hasonlít, ahogy előbb ingerkedve végigsimítja a bőröm parányi szőrszálait. Illata pedig tiszta, meleg, elomló, akár a napfényben ázó fenyőerdőké. Íze a számban kellemes és édes és vibrálóan teli. Bár örökké velem maradna!

Mmmmm... 

Mámorítóan végtelen az élmény, mint maga a föld és az égbolt. Mindenütt jelenlévő, mégsem előtérbe tolakodó. Mint a friss levegő. Kiélvezendő az utolsó kéjes sóhajtásig (a friss levegővel együtt), amíg velem van.

Ez az érzéki szimfónia, amiről írok, egyszerű és erős érzést ír le. Nekem ilyen érzés a hála. 

Potom kétezer-négyszázötvenvalahány évnyire vagyok attól, hogy hálámat kifejezzem H-nak, annak a bizonyos pasinak Göröghonban. Már apja is gyógyító volt, aki fiát a titkok kellemes kizárólagosságával avatta be mesterségébe. H belevágott hát a családi bizniszbe, esett-kelt és gyakorlatot szerzett nehéz hivatásában, amelynek ő mégis teljes valójával átadta magát. 

Ott nem volt back office, nem volt bejárás utáni pletyka és olvasgatás az unalom hivatali óráiban. Nem az volt a nap fő kérdése, mi lesz az ebéd a glorifikált menzán és mikor induljunk, hogy mindenki előtt a teljes választékot lássuk, vagy mikor menjünk ki bagózni meg kávézgatni (flörtölni esetleg). Gyógyítandó emberek voltak, maga a rögvalóság. Hála kísért minden apró sikert.

H. viszont jól tudta, hogy a hála gyönyörteli, szelíd érzete nem adja magát csak úgy. Az ahhoz vezető út sok-sok szerény belső főhajtást kíván. Az alázat kitartó gyakorlatát.

A primadonnák, a Sötét Tetrádok viselt dolgairól már sok szó esett, náluk ugyebár az alázat szóba se kerülő sportág. Durván, másokat letorkolva hirdetik A TUDÁST, mely szerintük az ő kezükben van. Ha pedig mégsem volt igazuk (netán mégsem a tigristapasz volt a tuti megoldás a bujkáló tüdőtályogra, ugye?), mélyen hallgatnak. Ez amolyan rothadó narancsízű érzés lehet. A bukásig soha el nem ismernék, hogy valaki másnak volt igaza, és ők hibáztak. 

De hogy kerül az alázathoz és a hálához N+N? Hát úgy, hogy benne van a hippokratészi esküben, melyre minden orvos felesküszik. NIL NOCERE. Ne árts!