Akkor beszéljünk az ellenszerekről!

 Zuhogó, június végi eső. Csodálatos alkalom arra, hogy végre az érem fényesebbik oldalát is megvillantsam. Szemét ügy ez a primadonnákkal, de hatalmas előrelépés, hogy idáig is eljutottam. Minden eddigi tanulásom, alakuló életbölcsességem benne van a mostani hozzállásomban. A közhelyes tanács persze az lenne (a mondat, amitől a fogam megcsikordul): "Engedd el!" Persze, hogyne. Az élet letapadt, eltályogosodott, betokosodott problémái csupán könnyű lufik, elég őket elereszteni a levegőben, mi? Hogyne, hogyne... Nem. Ennél sokkal jobb a belső munkám gyakran sáros, koszos, véres folyamata.

A legdurvább esetben, a Sötét Tetrád személyiség esetén úgy érzem: bármennyire fáj, bármilyen hentelő durvasággal dobott engem ki az életéből - hát szívességet tett nekem! Ott, közte és az anyja közt valami nagyon durva szimbiózis bontakozott ki a Kormánypárt elveivel és a felcsúti gömböccel, mint Erős Férfival. Ha nem ST, akkor én szakítottam volna meg nem sokkal a sötét folyamat után a kapcsolatot. Hentelésének Motel-szintű fájdalmát viszont nem lesz ilyen könnyű feldolgoznom. Borzasztóan hiányzik a régi, pre-viktoriánus, kedves kis barátnőm. De amilyen szörnnyé tette a narancs... no contact. Erről nem is kell mást mondanom.

Viszont. Van egy elháríthatatlanul sötét, nárcisztikus akadály a választott családomban. Intelligencia kevés jutott neki, bántó állatias ösztön ellenben bőven akad. Ha a család része szeretnék maradni, csak a low-contact jöhet szóba. Hogyan lehet ezzel - mármint a ténnyel és a személlyel is - hatékonyan szembenézni egy hallgatag család belenyugvó kebelén? Minden édennek megvan a maga kígyója, mondhatnátok. Ez igaz - bár inkább házisárkány -, de az akciótervemben nem segít.

Itt aprólékosan, szinte patikamérleggel kimért ellenszert kell kigondolni. Nem elég különféle "ne reagálj" technikákat összeollózni, mert az ordítás, visítás, tülkölés, szirénázás,  amúgy is fiziológiás szinten fáraszt ki. Nem bírom sokáig. Áhítozom az egyenrangú, civilizált, barátságos kommunikációra. Valahogy így:

ATHÉNI: S minthogy mindketten ily törvénytisztelő hagyományok közt nevelkedtetek, remélem, nem lesz kellemetlen, ha most itt útközben a törvényekről társalgunk, felváltva beszélve és hallgatva. Valószínűleg akadnak az úton a magas fák alatt árnyas pihenők a mostani hőség ellen, ahol majd gyakran megpihenve, és beszédekkel szórakoztatva egymást, kényelmesen megjárjuk az utat.

KLEINIASZ: Valóban, barátom, útközben, a ligetekben csodaszép és magas ciprusok meg rétek akadnak, ahol megpihenve társaloghatunk.

ATHÉNI: Nagyon jó lesz.

Bárcsak így lehetne, a platóni törvény írása szerint! De sajnos a platóni törvényt felülírja esetünkben az önhitt, hiú ostobaság, a mélyen húzódó, kezeletlen személyiségtorzulás undok társaságában. Ez a Sötét Primadonna kellemetlen söprője, ez van az ő személyiség-hordója legmélyén.

Ez a szerencsétlen házisárkány vagy bőgőmajom, akivel nekem dolgom akad, nem viseli el sem az egyenrangú társalgást - miután végigordibálták vele a gyerekkorát, a csend perceit csak a szülők gyakori távolléte hozta el -, sem a kellemes megpihenést. Ó, nem. Volt olyan idő, amikor megpróbáltam felzárkózni hozzá és a párom húgához, de katasztrofális kritikával illetett a Tökéletes Sötét Primadonna. Minden utazás után, Velencétől Londonig. Amúgy is hülyeségeket beszélek - húzta alá -, de még félóránként meg is kell állni pihenni miattam. Juj! Fuj!

Na. Hát innen indulva költök magamnak egy forgatókönyvet a soha meg nem valósuló játszmamentes kommunikáció eléréséhez. Ezt adom magamnak közelgő születésnapomra.