Lust...

 Lust-fulness

Az első jelentéskiegészítést nem nehéz lefordítani. Az érzéki vágyról, a beteljesedés gyönyörének kereséséről van szó. Kéjes karöltésekről a Fényes Primadonnával. Ezt persze nem kell csupán fizikai síkon elképzelni: a filmélményem sem attól olyan szívhez szóló számomra, hogy a két főszereplő rendszeresen jól érzi egymást egy párizsi hotelszobában. 

Hanem attól, hogy két ember nem adja fel a kéjes keresést, a szépség fényében fürdőzést még fájdalmak és korlátok árán sem. Tulajdonképpen ez az alkotó ihlet legfrappánsabb allegóriája.

Ebben a működési módban pedig kevesebb kényelem és normakövetés van, mint egy sorozatgyilkos átlagosan tevékeny hétfőjében. A művészi hajlammal megáldott-megvert embernél pedig senki nem tudja ezt jobban. Le lehet tenni róla valamilyen százalékban, valameddig. De a vágy visszatér. Olyan a természete, hogy visszatér.

Talán ettől fél a legjobban a nyögvenyelősen normakövető nyugati társadalom. A besorolni, lenyugodni képtelenektől. A felszentelt társas eskük alól ki-kilógó egyedektől.

Ilyen szempontból - milyen fura - van a legtöbb hasonlóság köztem és a Sötét Primadonna között. A megnyugodni képtelen keresésben. Míg én megkötöttem a magam életközepi békéjét saját érzéki-alkotói kilógásaimmal, úgy érzem, nagyon szerencsés életet élhetek. 

Gondolom, M-et viszont állandó belső diszkomfort feszítheti saját sötét keresőenergiái miatt. Emlékszünk, hogy ez a Sötét Primadonna valahol a hisztrionizmus és a szadizmus középvonalán csücsül és kémlel. Szadistának lenni sokkal durvább kihágás, mint szenvedélykeresőnek lenni. 

Aki ebben a sötét formában "kreatív", hát bizony nem sok belső szépséggel találkozhat. Pokoli dolog lehet. Szar lehet mások fájdalmait, gyenge pontjait kiszimatolni és azokat döfkörészve kielégülni. Neked ez jutott, édesM... ez van. 

Lust-aság

A másik szókiegészítés roppant érdekes. Nemrég találkoztam azzal a kifejezéssel: érzelmi lustaság. Ez megmagyarázta azt a visszatérő tapasztalásomat, hogy bizonyos embereknek miért lehet fát vágni a hátán. 

Nagyobb és ösztönösebb emberismeretük, pszichés állóképességük lenne, mint nekem? Ennyi önismereti munka után? Kezdett izmos kisebbségi érzésem kialakulni. (Nyilván a választott családommal kapcsolatban is.)

Pedig egy frászt. A "béketűrő" embereknek annyi a titkuk, hogy érzelmileg lusták. Egyszerűen nem érdeklik őket az emberi interakciók rejtett mozgatórugói. Egy középszerű látszatbékével is beérik, nem különösebben ráevezve a méltányosság és az igazság nehezen navigálható vizeire.

"Maj' lesz valahogy," gondolják. "Tekintsünk csak előre, a múltat jó gyorsan le kell szarni." Hát ezért kaptam-kapok én annyi olyan jótanácsot, mely számomra nemcsak meg-, de elfogadhatatlan is. Mi az, hogy ne gondoljak rá, és csak előre tekintsek? Miért? Miért nem érdekel inkább téged a feldolgozatlan múlt?

Tulajdonképpen a választott családom minden tagja ilyen - a páromat leszámítva. Néha, éles gyászhelyzetekben, az édesanyján is ezt látom. Akitől viszont egy darabig nagyon szerettem volna némi érdeklődést látni, a párom húga. Mindhiába.

Ez azért van - most már tudom, és gyászolom is -, mert ő érzelmileg lusta. Ezért olyan könnyű vele "kijönni", ezért hű csatlósa ő a Sötét Primadonnának érzelmi sérülések nélkül. Ez egy másik fajta életvitel.