Primadonnák és ellenszereik

 Ha szavaznom kellene egész életem leginkább szívszaggató művészeti élményére - tényszerűen arra az élményre, amelyik a legtisztább és legfelemelőbb szívfájdalmat váltotta ki belőlem - bizony nem a klasszikusok nyernének. Nem a Pietá, nem M ahler vagy M ozart (aki, mint tudjuk, a zene Beethovenje), sem más kánondarabok. Még M annék sem, pedig megérdemelnék. Már maga ez a felsorolás is sokat segít a lelkemen. Mennyi olyan M, akik nem elvesznek a világ szépségéből, hanem hozzáadnak! No, de vissza a fővonalhoz. A legszebb és legfájóbb élményt egy olyan történet okozza nekem, mely a haragról szól. Kapcsolódik hozzá bűntény, hiszen azzal lehet leginkább haragreakciót kaszálni a T. Közönségtől. Vagy megcsalás, vagy nagymérvű csalás, vagy lehetőleg kiskorúak sérelmére elkövetett bűntény. A magyar lélek viszont valahogy úgy van kitalálva, hogy a nők sérelmére elkövetett dolgok nem olyan érdekesek, a nagymérvű csalások előtt meg kifejezetten kalapot emelünk (ehm, országunkat is ez irányítj...

 Roald Dahl termékeny zsenijét talán senkinek nem kell bemutatni, főleg nem a (bennünk élő) elnyomott gyerekeknek. Pontosan az a fajta kreatív, tréfás megjelenítője a bántalmazottak bosszúszomjának, amire én is áhítozom. Néhány Meghökkentő meséje - mondjuk a Scrimshaw, a Dip in the Pool vagy a Royal Jelly  - már nekem is sok kicsit, de talán épp azért, mert irtóra betalál. A William and Mary pedig minden alkalommal hangos nevetésre késztet. (Aki lusta olvasni, a YT-n megtalálja a tévés feldolgozásokat is, igaz, csak angolul. szerk. megj. ) Most pedig, Mélyen Tisztelt Publikum, Matilda három csodája következik! Matilda finoman szólva nem átlagos gyerek. Csöppecske kislány hatalmas fantáziával, tudásvággyal és frankó telekinetikus képességekkel. Bunkó (bántalmazó) családba születik, ahol a gyerek megszívatása és egyéb nárcisztikus nyalánkságok mindennapos rutint képeznek. De Matilda sem rest, úgy visszaszívatja hülye szüleit és bátyját, hogy csak úgy ropog. :)) Adott tehát a fe...

 Lust-fulness Az első jelentéskiegészítést nem nehéz lefordítani. Az érzéki vágyról, a beteljesedés gyönyörének kereséséről van szó. Kéjes karöltésekről a Fényes Primadonnával. Ezt persze nem kell csupán fizikai síkon elképzelni: a filmélményem sem attól olyan szívhez szóló számomra, hogy a két főszereplő rendszeresen jól érzi egymást egy párizsi hotelszobában.  Hanem attól, hogy két ember nem adja fel a kéjes keresést, a szépség fényében fürdőzést még fájdalmak és korlátok árán sem. Tulajdonképpen ez az alkotó ihlet legfrappánsabb allegóriája. Ebben a működési módban pedig kevesebb kényelem és normakövetés van, mint egy sorozatgyilkos átlagosan tevékeny hétfőjében. A művészi hajlammal megáldott-megvert embernél pedig senki nem tudja ezt jobban. Le lehet tenni róla valamilyen százalékban, valameddig. De a vágy visszatér. Olyan a természete, hogy visszatér. Talán ettől fél a legjobban a nyögvenyelősen normakövető nyugati társadalom. A besorolni, lenyugodni képtelenektől. A fels...

Ismét leszögezném: nem szeretném, hogy egy köpködő depressziófutam legyen a blog fővonalából. Tudjátok, mint a Taz-mania tasmán ördöge :D Ezért egy módfelett egyszerű megállapítással nyitok most: Nincs sötétség fény nélkül. A Sötétekkel való bánásmód még elméleti szinten is azért szörnyen kimerítő, mert nincs megkönnyebbülés, nincs lazítás. Képzeljünk el egy olyan világot, melyben nincs semmi szépség. Még annyi szépség sincs, mint amilyet egy borderline személyiség mellett megtapasztalhattam. A Gonosz ellen tudatos, bájtalan, strukturált energiákkal kell fellépni megszakítás nélkül. Kvázi fekete bárány billoggal ellátva.  Nincs mód pihenni és töltődni.  Vagy mégis? Van egy olyan kulturális élményem, melyben épp a fordítottja történik annak, amit nekem át kell élnem. Van egy Fényes Primadonnám is. Illékony szépség, akit egy értő művész formázott meg. A klasszik románc forgatókönyvének megfelelően először hideg, elzárkózó, Elsás... Eljátssza a gyémántból csiszolt nárciszt. Nem t...

 Felmerülhet a kérdés, hogy miért nincs több empátiám a Sötét Primadonna iránt. Hisz ő is emberi lény, akinek a kis gyereklelke halálos adagot kapott traumából, elhanyagolásból és rettenetes mintákból.  Ez a szegény kicsi lélek már nem tér magához; sötét erők mozgatják és birtokolják. És tudjátok, mit? Leszarom.  Nekem mindössze annyi a dolgom, hogy kicsináljam azokat a lélekgyilkos szemétládákat, akik nekem ártani próbálnak. Pontosan azt kapják, amit adnak. Amikor támad a kardfogú tigris, még a mai ember is menekülőre fogná és/vagy fegyveréhez kapna. (Kivéve Diegót. Diego jó fej.) Aki gonosz velem, az azt kapja vissza, amit adott. Rá fogom irányítani haragom teljes sugarát.  Kissé ószövetségi, ám roppantul célravezető logika.   Viszont van bennem annyi tartás, hogy ne írogassak bántalmazó leveleket és ne üvöltözzek. Vannak ennél civilizáltabb módszerek is a harag értő, célzott kivezetéséhez. Azt mondják, hogy minden harag és agresszió mélyén szomorúság lapul....

 Lándzsarázó Vili. Poe. Mann. Haláltúra deluxe, pipikéim! Hol a gonosz hal meg, hol nem is tudjuk, ki a gonosz. Az előbbi kielégíti a bosszúfantáziámat, az utóbbi pedig segít helyre tenni az oly gyakran megtépázott igazságérzetemet. Elsöprő erejű élmény volt, hogy felnőtten, épp egy kellemetlen orrműtétből lábadozva, komótos tempóban olvashattam először Thomas Mann művét. Igazából hármas gyűjteménykötetet vittem a kórházba. A Tonio Krögert gyorsan meguntam, némi tisztelet megadása után szépen átlapoztam. A Mario és a varázsló pedig éppen ellenkező hatást tett rám, erről később. De a Halál Velencében... maga a tökély az én olvasatomban. Minden benne van csábító dekadenciáról, eleinte intellektualizált (heteronormatív) ellenállásról, majd késői lázadásról, zabolátlan érzelmi-érzéki hullámzásról egy olyan társas környezetben, mely ezt a lehető legszigorúbban tiltja. Voltaképpen ez a novella tette számomra szerethetővé az addig dogmatikusnak tartott Mann papát (akinek fia, a náci rends...

 Olvastam valahol, hogy a no contact lélektani pontja akkor jön el, amikor már nem tudjuk elhinni a másikról, hogy jó ember. Amikor nincs több esély. Ez leírva szép kerek és egyszerű, de akit arra neveltek, hogy saját határait kevéssé tisztelje, annak ez iszonyúan nehéz feladat. Rendre jönnek a jó hát ok, a háthá k, a régen barinők voltunk ok, a békesség kedvéért ek.  Az idő megy, te toporogsz, a gonosz halad. Minden jel arra mutat, hogy ez a világ a bántalmazóknak kedvez. Vagy tán mégsem? Ezért fontos, hogy egy másik emberrel való (félre)kommunikáció során valóban és mindig a kályhától induljunk. Tehát. Jó szándék vezérelte? Jó ember általában? A rendet növeli a lelkedben, vagy a káoszt?  Ha minden kérdésre nem , ill. káosz  a válasz, hagyd ott a delikvenst az anyja jéghideg picsájába, zárd ki az életedből. Bizony, ez a pontos instrukció. Volt egy olyan eset (tényleg egyetlenegy), amikor a párom - aki szívből, naivságig jó ember - jó szándéktól vezérelve, de nagyon ...

 Hosszú és magányos út vezetett odáig, hogy először megtürtőztettem magam, midőn a Sötét Primadonna "normalizálós" üzenetére nem írtam indulatból. Azt hiszem, minden feldúltságom ellenére ekkor kezdett súgni a belső önsegítő hangom, hogy fel ne üljek ennek a gagyi, kenetteljes provokációnak. Mert nem jó szándékból, nem jó embertől ered.  Felismertem magamban az izzó dühöt és frusztrációt. Ezek erősen cselekvésre sarkalló érzelmek, ha megfelelően tudom használni őket.  Nem süllyedtem arra az ócska színvonalra, hogy írjak egy nyíltan vagy passzívan agresszív üzenetet. Ezt meghagyom a fényességes hölgynek, ez az ő zsánere: tojással dobálni a másik embert.  Az sem megoldás, ami terápia előtti életemben jellemző volt rám: hogy addig melengessem ezeket a tojásokat, míg végleg meg nem zápulnak, szagukkal keserítve az életemet.  Persze sokért nem adtam volna, ha valódivá válnának, és jól megdobálhatnám velük azt, aki ennyit ártott nekem. Sajnos ennek fizikai és társas ...

 Édesapámmal szívünkre tett kézzel állunk, könnyezzük a magyar himnuszt a párbajtőröző fiúk olimpiai győzelmére. Holnap csatlakozik majd hozzánk a párom. Közte és Édesapám között kölcsönös a szeretet és a tisztelet. Teljes harmóniában telik a nap. Együtt drukkolunk majd Hámori Lucának is. Senki nem ordibál. Senki nem manipulál. Senki nem próbál meg senkit sárba tiporni. Ez az a hétköznapi csoda, mely nem mindenkinek adatott meg.